FANTÁZIAMALOM CSALÁDI SZÍNHÁZ
A Fantáziamalom Családi színház legfőbb jellemzője az interaktivitás. A nézőből is szereplő lesz.
Kínálatunkban olyan színdarabokat választottunk, amelyekbe a gyerekek és szüleik könnyen bekapcsolódhatnak, így lesz a gyerek színház családi színházzá.
MAGYAR NÉPMESÉK-HETET EGY CSAPÁSRA
Igazi gyerekszínház, sőt igazi családi színház. Három magyar népmesét dolgozunk fel egészen egyedi előadásban. Interaktív előadásunkban a szereplők belépnek és a kimondott szó megelevenedik.
TOVÁBB»A fonók világához hasonlatosan hirtelen mindenkiből szereplő lesz. Vitéz Szőcs kalandjai az ördögökkel, majd az Aranyszőrű bárány olyan mese, olyan színház, ahol a nézők soraiban ülnek a szegény ember gyermekei, a módos gazda juhai, és végül ki ne ragadna az aranyszőrű bárányhoz, amivel megnevettetheti a királykisasszonyt. Tudjuk jól, három a magyar igazság, így a harmadik mesében a répát közösen húzzuk ki a földből. Igazi vásári komédia, ahol a jókedvé a főszerep.
A darabban három magyar népmesét játszunk el: Hetet egy csapásra,Aranyszőrű bárány, Répamese
A műsor hossza 40 perc
Technika igény:
- 2 mikroport vagy mikrofon, de kisebb helyet hangosítás nélkül is bejátszunk
Nézd meg a videókat az előadásról a médiatárban és ne habozz, játssz Te is velünk. Hívj és megyünk!
Videó a műsorunkról médiatárunkban ide kattintva található «BEZÁR
PETI VILÁGGÁ MEGY
Ki ne álmodozott volna világutazásról? Gyönyörű tájak különös kultúrák, egzotikus emberek és dalok. Nálad van az útleveled? Nincs? Nem baj mi tudjuk a módját. Megtudhatod Te is, ha kattintasz:
TOVÁBB»Egy furcsa alak kóborol közöttünk. Felfedező, vagy riporter? Esetleg rendőr? Petit keresi, de hiába. Világgá ment. Menjünk utána hisz a nyomok egyértelműek. Az utunk alatt indián törzsfőnök, japán úr és egy feketebőrű őslakos is megmutatja, mit tud. Éhes vagy? Sebaj! Elkészül a hatalmas pizza is. És Peti? Ezt csak a beavatottak tudhatják. Légy Te is beavatott! Hívj és megyünk!
Technika: 2 mikrofon, 1 telefon bemenet
«BEZÁR
VILÁGOK TÁNCA
Táncol a világ, táncolj Te is vele. Műsorunkban betekintünk a világ tánc hagyományaiba.Ellátogatunk a Vadnyugatra, megismerjük a horvát és a magyar néptánc elemeit.
TOVÁBB»Interaktív műsorunkban minden néző táncol.Itt nemcsak megmutatjuk, hanem közösen el is táncoljuk a világ táncait
A közös tánc: 40 perc
Technika: 1 mikrofon, 1 telefon bemenet
«BEZÁR
MESEMONDÓ SZIKLA
Péter vagyok a mesemondó. Elmondom a régvolt idők sok történetét. Réges régi világ meséit hallhatja, ki jól figyel.
TOVÁBB»Interaktív műsorunkban egy mesélő áll a színpadon, majd a megelevenített mesékben a nézők a szereplők. Hogy senki ne maradjon ki a szórakozásból, a mesék között közösen táncolunk.
A műsor hossza: 40 perc
Technika: 1 mikrofon, 1 telefon bemenet
«BEZÁR
BETLEHEMES
Neked is nehéz megküzdeni az egyre rövidebb nappalokkal a rád boruló sötétséggel? Ne félj, nemsokára fordul a kocka és jön a Fény! Ennek a várását könnyítjük meg Neked, hisz a várakozás nemcsak fennkölt, hanem humoros és szívmelengető is.
TOVÁBB»Régi hagyományt, a betlehemezést, eleveníti fel társulatunk. Archaikus szövegekkel különböző tájegységekről, népdalokkal, furulyaszóval, vidáman és meghatottan. Készítsék hát a kolbászt, a pályinkát, hogy ne érje szó a házigazdát! Áldott, békés ünnepeket!
A programot ajánljuk karácsonyi vásárokra, céges karácsonyokra, iskolákba, óvodákba és mindenhova, ahova szabad bemenni betlehemmel.
A betlehemezés időtartama: 20-25 perc
Videó a műsorunkról médiatárunkban ide kattintva található «BEZÁR
Régi darabjaink amik már nincsenek a repertoáron.
Büszkék vagyunk a múltunkra. Íme a darabok amiket valaha játszottunk...
TOVÁBB»
JÁNOS VITÉZ
VUK
Fürge róka lábak surranó kis árnyak. Jöhet Hozzád Vuk?
Társulatunk Fekete István Vuk regényének adaptációját adja elő a közönség bevonásával. Az eredeti idézetek és az aláfestő zene bepillantást adnak a kis és nagy nézőknek és szüleiknek Fekete István varázslatos világába, megízlelhetik gyönyörű nyelvezetét és végtelen életszeretetét. A játékok segítségével bepillanthatunk a simabőrű világába és elleshetjük a szabad nép fortélyait is. A szöveg- és történethűség a magyar irodalomnak ezt a remekművét a maga teljességében juttatja el a közönséghez, kihangsúlyozva azon különlegességét, ahogy írója ötvözte a tudományosságot és pontos természet-megfigyelést a szépirodalommal.
A program technikaigénye: 2 mikroport(vagy mikrofon) 1 cd lejátszó
A műsor hossza: 40 perc
TÉLI MESÉK
Téli estéken jól esik egy lelket melengető mese. A sötétségbe Fényt és Szeretetet hoz. Jókai Mór, La Fontaine örök érvényű, gyönyörű meséi a Fantáziamalom Családi Színház által interaktívan feldolgozva.
A műsor hossza 40 perc
Technika igény:
- 4 mikroport vagy mikrofon
- CD lejátszó
NYUSZIMESÉK
Gárdonyi, Gárdonyi, Gárdonyi! A zseniális író elött tisztelegve, és kapcsolódva a 2013-as Gárdonyi évhez, feldolgoztuk az író állatmeséiből azokat amelyben nyúl, vagy nyulak szerepelnek. Zseniális állatjellemek, humoros szövegek, és mély életszeretet rejlik a művekben. Szereted a nyuszikat? Hívd akkor Nagyapót, mert felejthetetlen élményben lesz részed.
Videó a műsorunkról médiatárunkban található
MINDIG PREMIER MŰHELY-FELNŐTT PROGRAM
Vodka! Pincér van a legyemben!
Vidám zenés játék valahol egy kocsmában
János/Iván/John/Jean/Bánatos Bika azaz az örök férfi belép a kocsmába. Rendel. Az ital....
Innen indul a történet amiben a közönség történetíróként, szereplőként, rendezőként vesz rész. Ebben az irányított játékban, történet lehetőségeket kínálunk fel, segítünk a csomópontoknál, ezért minden előadás más és más. Dráma és komédia a közönség habitusa, igénye, vérmérséklete, hangulata alapján. Csak egy a biztos: a végén a tánc és mulatság
Kik vagyunk mi?
Egy csapat (lökött) színész, zenész,komédiás,
akik imádnak játszani, szórakoztatni,meglepni másokat...
Hova ajánljuk magunkat?
Fesztiválokra
Céges rendezvényekre.
Esküvői partikra.
Szülinapra.
Műsorunk műfaja sit down comedy, ráadásul igény szerint programhoz hangolva.
Ha egészen egyedit akarsz, minket hívj! «BEZÁR]